2016-ról
Másabb mint az eddigiek de sokkal szívböljövőbb.
Emlékszem még, hogy milyen nagyon vártam a 2016os évet. Azt az érzést nem lehet elfelejteni. Valami mindenek felett álló érzés volt. Rendíthetetlenül éreztem, hogy jó év lesz.
Bejött!
Nézőpont kérdése, de összességében azt mondhatom, hogy szenzációs évem volt. Most pedig azt érzem, hogy ez csak valami nagyon jónak a kezdete. Hazudnék ha azt mondanám, hogy most is van ilyen érzésem. Most inkább a hitem erős, hogy amiket elterveztem meg is valósítom az évben.
A '16-os évben január-februárban lett egy szuper munkám. Amit szeretek és tudok csinálni. Szuper személyiség a főnököm és csodálatosak a munkatársaim. Ezáltal visszakaptam az életembe a rég nem látott Nándit is. Ezzel pedig minden vele kapcsolatos múltbeli sérelem értelmet nyert!
Márciusban megismerkedtem egy csodálatos emberrel. Találkoztunk én pedig örök sebet ejtettem rajta, mert közöltem vele, hogy nem szimpatikus. Mai napig hallgatom tőle, hogy "az a bizonyos első tali amikor..". De tudod mit élet?! Még ezért is hàlás vagyok. Hálás vagyok, hogy ittvan mellettem és bár néha teszi a szemrehányásait de nagyon nagyon szeret és én is imádom őt!
Április 10én újra találkoztunk ami csodálatos volt. Azóta is azzal a macival alszom amit akkor kaptam tőle. Állatkertbe mentünk, nagyon jól éreztük magunkat. A búcsúcsók, pedig csak a hab volt a tortán. Még most is emlékszem milyen izgatottan hívtam hazafelé Evelint, hogy elmeséljek neki mindent a randiról! *-* Hmm... :')
Még áprilisban egy esős napon elvitt magukhoz bemutatni az anyukájának. Rettentően izgultam, de jól éreztem magam náluk. Utána hétről hétre megismertem minden elérhető emberrel a családjából. Ő pedig nem volt nálunk.
Júliusban pestre szólított a munka. Nehezen éltük meg azt az időszakot. Még az anyukája is azt mondta hogy hiányozni fogok ha kevesebbet tudunk találkozni. Azóta rájöttünk, hogy (sajnos) ugyanúgy csak hétvégén tudunk találkozni és egyébként is mindent lehet csak akarni kell!
Az idő elkezdett hülni a helyzetünk pedig szomorodni. Egyre jobban hiányzunk egymásnak. Elhatároztuk, hogy januártól a közös életünkre fogunk gyűjteni. Minden hónapban leteszünk egy kicsit és tavasszal vagy nyáron pedig összeköltözünk.
Eljött az ősz és vele egy meglepő fordulat. Fentebb említettem, hogy megjelent az életemben Nándi. Mindennek értelmet adott. És most megint ittvan lehorgonyzott az életemben. Együtt dolgozunk, együtt is élünk kettesben -aminek még a gondolatától is frászt kap a párom. Kettesben igen, mert Tibor ellett küldve, mi ketten pedig visszaköltöztetve abba a lakásba ahol Tiborral voltunk először.
-ahogy hárman lettünk nagyobba kerültünk-
November 15én kezdett is nálunk és azóta is nyomatjuk!
Február 15én mikor én kezdtem még eszembe sem jutott volna, hogy ilyesmi fog történni! :o
A november-decembert lelkes vásárolgatással töltöttem. Az év legeslegjobb időszaka. A készülődés ami telivan izgalommal. Azok a pillanatok mikor 50x elmegyek egy dolog mellett, megnézem, megtapogatom és kb még 2x elmegyek a boltba mire úgydöntök, hogy najó megveszem. Vagy a másik véglet mikor meglátok egy dolgot és tudom hogy hihetetlenül imádni fogja az a személy aki ezt kapja tőlem. A legszebb pedig amit 23án szereztem be annyira bizonytalan voltam magamban. De megérte addig várni =)
Karácsony az úgy telt, hogy családon belül én adtam amit 2hónapon keresztül gyüjtöttem össze nekik szeretetből. Én pedig semmit sem kaptam :(
Végül is nem szomorított le annyira, nem lepődtem meg. Az lett volna a furcsa ha kapok tőlük..
Patrik családjából viszont mindenkitől kaptam =)
Szüleitöl lipton és dove csomagot. Sajna a teásról nemrég derült ki hogy az utazópohár nem zár rendesen így nem tudom magammal hozni mikor jövök-megyek.
Patriktol sok kis apróságot és gyönyörű ékszereket.
Karacsonyt a 26án áthanytam. 5x hánytam egy este alatt. Majd meghaltam. Úgy volt hogy 26-28ig Patriknál leszek de így csak 27-28án tudtam.
Után pedig végre valahára ő jött hozzánk! *-*
Bemutattam anyának és Robinak. Attilának direkt nem, mert nagyon rossz a kapcsolatunk mostanság.
Nagyon megvolt szeppenve de azt mondta hogy én is ilyen voltam xD
Na szép lehettem!
Utána mentünk a szilveszteri buliba Patrik én és Gabi. Szerencsére összebarátkoztak.
Nagyon jól éreztük magunkat. Mi Patrikkal rendesen kiütöttük magunkat :D
Nálunk aludtunk. 1jén a 11 órásival pedig ment is haza..
2017re nagy terveim vannak! ;) <3

BUÉK! Igazán mozgalmas éved volt, remélem az idei még a tavalyinál is jobb lesz!!!!!
VálaszTörlésBUÉK neked is! :)
TörlésKöszönöm, én is remélem és hogy sikerül mindent megvalósítani amit elterveztem.