Ez az életem! :)

Azt hiszem idő hiányában így hetente fogom megírni a beszámolókat a történésekről. Remélhetőleg sikerülni is fog, hogy vasárnaponként emlékezzek az egész hétre. Hétfőn elkezdődött munkás életem második hete. Olyan durván jó nap a hétfő, hogy 1; csak akkor látjuk a főnök asszonyt, 2; a nap végén megkérdezte, hogy kérek-e  valamire előleget?! Persze illedelmesen elutasítottam,d e jólesett, hogy megkérdezte. Bár akiknek beszéltem erről azok közül az egyikőjük szerint pedagógiai célzattal kérdezte. Vagyis ha igennel válaszoltam volna egy ilyen kérdésre a 6. napom végén lehet, hogy el is küldött volna melegebb éghajlatra. Kedden már ketten voltunk Tiborral és a PH-t kellett leltároznunk. A padláson kincset találtam és nem tudtam megállni, hogy ne örökítsem meg. Milyen szuper kukák már! Én miért nem láttam ezeket soha a városban és miért rejtegetik a padláson az emberek elől?!   Majd visszamentünk a suliba azt folytatni. A nap vég efelé pedig hát.. öhmm... , hogyis mondjam... ki

Először is a szombati (02.20.) álmomról, ami kapcsolódik az előző bejegyzésem utolsó mondatához. Azt álmodtam, hogy összejöttem egy Márk nevű (ismeretlen) sráccal. A történet mindössze az első csókot és az azutáni néhány percet tartalmazta... De! Olyan elképesztően helyes volt az a pasi, hogy én olyat még csak képen láttam. *_* Igen, ezt muszáj volt leírnom. Az álom egy kívánság, melyet a szíved teremt. Oh a munka. Egyszerűen imádom! Így egy hét után csupán annyira fáradtam el, hogy szombaton 11:45-ig aludtam, de semmi gond. A feladat jó és könnyű. Most épp egy helyi gimnáziumot leltározunk. Azt hiszem elég ha annyit mondok, hogy már a pincében és a padláson is jártunk. Van egy azaz 1 munka társam aki történetesen fiú. Tibornak hívják és 25 éves. Mivel a főnök asszonyt csak hétfőn láttuk (a hét többi napján Pesten volt dolga), így volt időnk meg/kiismerni egymást valamennyire. Nem, még véletlenül sem említeném egy lapon az álmomban szereplő fiút és őt. Nem degradálnék senki

A múltkori posztom óta  kicsit megálltak a dolgok körülöttem. Annyiból állt az életem, hogy felkeltem dél körül, punnyadtam, gépeztem éjfélig -vagy tovább, és alvás. Ezért nem írtam...De! Hétfőtől beindul az élet! Összejött az állás! :D Evit nem érdekelte, Anitának meg nem siekrült. Én csak jót akartam mindenkinek, de mindegy ez már így alakult. Egyedül vágok neki életem egy új fejezetének. Hétfőn 10 órakkor fejest ugrok az ismeretlenbe. Nem. Nem félek. Mindenki ezt kérdezi tőlem. Inkább azt mondanám, kicsit izgulok. Amit valójában érzek viszont az az, hogy elképesztően várom. Olyanszinten felvagyok pörögve, hogy azt néha még én sem hiszem el magamról. A látszat nem ezt mutatja, de pörgök és izgatottan várom, hogy mit hoz a holnap! ^^ Én már tavaly évvégén éreztem, hogy ez egy eszméletlenül szuper év lesz és minden napjával ezt bizonyítja. Most valahogy azt érzem, hogy imádok élni! Jah és a lényegről nem is írtam még. Pénteken beszéltem a főnökasszonnyal. elmondta, hogy h

szerda: Reggel anya keltett, hogy kaptam egy levelet a munkaügyiből. Gondoltam a támogatással kapcsolatban, mert azt még mondták is, hogy majd küldenek. Kibontottam és nem! Február 8-án hétfőn menjek be tájékoztatóra. Úgylátszik nagyon szeretnek engem, hogy ilyen sűrűn behívnak  és még így is, hogy tudják, hogy már folyamatban van egy munka nekem ami ha minden jól alakul 15-én kezdődik. Na mindegy, bemegyek, meghallgatom mit akarnak már megint... Attila (bátyám) megkért, hogy kísérjem el nadrágot venni. Elmentem vele, mert úgyis dolgom volt nekem is  a városban. Róla tudni kell, hogy teljes vállszélességgel ellenkezik a mai férfi divat ellen. Egész úton azt ecsetelte, hogy sokan azért járnak terepszínű vagy munkás nadrágban, mert már nem gyártanak férfi ruhákat. Az első üzletben kb 2 percet töltöttünk. A másodikban majdnem sikerrel jártunk, csak az kicsi volt rá. ~Itt a falon volt egy felirat: Ingyen mosoly, olcsó ruhák~ :) A harmadik boltban már nagyon elege volt szegénynek.

Hétfő:  Utolsó hét a képzésen. Utolsó együtt töltött nap a csajokkal. A fiúk, hogy a pi***ba tudnak ilyen felelőtlenül érzéketlenek lenni?! Komolyan egy eddig nem említett srác elhitette velem, hogy ő halálosan odavan értem. Én meg ugye kis naiv el is hittem és totál bele is éltem magam a dologba. 1 szerencsétlen napig tartott a lelkesedése. Kedd:  Egyedül mentem a csajok közül a tanfolyamra, mert a két leányzó bemondta az unalmast és "nem volt kedvük bejönni". Nem volt olyan szörnyű, amolyan utolsó nap feelingű. Másnap már ellaposodott a beszélgetésünk a sráccal és kedd este óta nem is hallottam felőle. Annyira elegem van néhány emberből. Nem tudom, hogy ők mit képzelnek  magukról, de jelen állás szerint sürgősen változtatniuk kellene a dolgokon. Amúgy meg kollektíve elegem van mindenkiből. Igazán!! A barát szerűségeimmel együtt. Kb mindegyik lepasszolt valaki jobbra. Szerda:  Vége lett a samsungos képzésnek. Kaptunk egy tanúsítványt amivel kb kitörölhetem a ***