Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Hangok a szomszéd szobából

Második estémet élem a szobámban elbújva, mert nem akarom egy meleg pár enyelgését nézni. Igen lett Nándinak párja és túl közel lakik hozzánk ami annyit tesz, hogy túl sokat van itt. Najó ez a masodik de nekem már ez is rengeteg! Bár én még 2ből 1x sem láttam a srácot és őket együtt, de NEM IS AKAROM az itt a lényeg! Mennyire abszurd helyzet már ez?! Tényleg, de komolyan nekem egészen minimális gondom van csak a melegséggel kapcsolatban. Nyilván furán néznék és éreznék ott belül ha látnám őket együtt, mert ha elkövetkeztetek attol, hogy ő Nándi akkor csak annyi a bajom, hogy nem tartom egészséges dolognak ezt de a többi az ő dolguk ha ők így érzik jól magukat. Erre szokták mondani, hogy ha nem tetszik ne nézz oda. Hát én rendesen elbújtam. Be a szobámba és úgycsinálok mintha aludnék hogy ne kelljen bemutatkoznom neki. MERT AZ ISTENIT! Ő AKKORIS NÁNDI! És az is marad ha nekem is és neki is van párja. Nemrég értem haza és rámírt, hogy jönnek. Énmeg egésznap a városban voltam így

Szar nap!

2017.03.10. Péntek Említettem régebben, hogy nem vagyok kibékülve a péntekkel, sokkal inkább a hét elejét kedvelem ha hétköznapról van szó. Na hát a mainap sem változtatott ezen a vélemènyemen! Ez egy tipikus esete volt annak, hogy a péntek szar! Mesélek.. Rögtön úgy indult, hogy elaludtam, ezért lekéstem a buszom, ácsoroghattam az esőben, felszálltam egy másik buszra, ami 3 megálló után lefulladt, a sofőr félóráig "tartott fogva minket", hogy ne aggódjunk megcsinálja, majd a végén megszólalt, hogy szálljunk le nem megyünk tovább. Megtudtam volna fejelni, úgy barátságból! Legszörnyűbb, hogy volt egy vak srác is a buszon és őt is szépen kiállította az esőre. 😠 Szóval így késtem félórát a munkából. Ott se sokkal jobb a hangulat! Timi már 1jével elment a kincstárba dolgozni, mostmár Kriszti is felmondási idejét tölti. Megesett (nem ma), hogy közölte velem, hogy őt már nem tudom motiválni csak miattunk tartották itt. Ami igaz is de nem kellene az orrunk alá dörgölni! Ma is

Szemüveg

2017.03.07-én munka után végre valahára rávettem magam és bementem az Ofotértbe. Előző nap is tettem rá kísérletet, de megálltam a kirakat előtt és elijesztett a gondolat, hogy Én szemüveget hordjak. Viszont kedden erőt vettem magamon, bementem és jól tettem. De még milyen jól!? Szuper kiszolgálás, kellemes hangulat, kedvező árak, szebbnél szebb termékek *-* Imádtam az egészet. Egy kb velem egy idős lány segített nekem mindenben. Mivel előzetes vizsgálatról jöttem nálam volt a papír ami még gyorsította az ügyintézést. Nagyon kedves volt, mindenben az Én érdekeimet nézte. Végülis szemüveg vásárlásnál nem is nagyon lehet másképp, hisz azt Te hordod és Neked kell jólérezned magad benne hosszútávon. Gyorsan kiválasztottam a keretet, megkérdezte, hogy ha van raktáron olyan lencse ami nekem kell megvárom-e hogy elkészítsék?! Még szép, hogy megvártam! 20perc sem volt és már az új szemüvegemben sétáltam ki a boltból :) Hihetetlenül IMÁDOM! *-* Szerintem nagyon jól választottam keret s

Helyzetjelentés

Kezdeném azzal, hogy letöltöttem a telómra a blo gspot alkalmazást. Beillesztem valahogy a rutinomba és íro m a bejegyzéseket, mert jólesik. Annyi minden történik velem hogy azt sem tudom hol kezdjem.. Talán három területet emelnék ki inkább. 1. Munka. Elég nagy váltás ez, hogy átkerültünk az új helyre Tiborral -akit amúgy visszakönyörgött Mária miután kirúgta. Ló nincs, szamár is jó. Eddig volt itt 2 lány akikkel magyon jól eldolgoztunk. Na most mindkettő felmondott. Az egyik már el is ment, másik április 21ig marad. Én meg május 30ig, de az másik történet. Szóval ketten maradunk 0 helyismerettel. Érdekes lesz. Picit visszább tekintve még leírom, hogy ez a munka által elkellett mennünk alkalmassági vizsgálatra. Megtörtént ÉLETEM ELSŐ VÉRVÉTELE. Amit persze h napokig tartó lilafolt követett -_- Majd pedig kaptam egy beutalót a szemészetre. Azon már túl vagyok. Holnap pedig munka után megyek szemüveget csináltatni *-* Nagyon várom! A vércukrom is magas volt. Attól kicsit r

2016-ról

Másabb mint az eddigiek de sokkal szívböljövőbb. Emlékszem még, hogy milyen nagyon vártam a 2016os évet. Azt az érzést nem lehet elfelejteni. Valami mindenek felett álló érzés volt. Rendíthetetlenül éreztem, hogy jó év lesz. Bejött! Nézőpont kérdése, de összességében azt mondhatom, hogy szenzációs évem volt. Most pedig azt érzem, hogy ez csak valami nagyon jónak a kezdete. Hazudnék ha azt mondanám, hogy most is van ilyen érzésem. Most inkább a hitem erős, hogy amiket elterveztem meg is valósítom az évben. A '16-os évben január-februárban lett egy szuper munkám. Amit szeretek és tudok csinálni. Szuper személyiség a főnököm és csodálatosak a munkatársaim. Ezáltal visszakaptam az életembe a rég nem látott Nándit is. Ezzel pedig minden vele kapcsolatos múltbeli sérelem értelmet nyert! Márciusban megismerkedtem egy csodálatos emberrel. Találkoztunk én pedig örök sebet ejtettem rajta, mert közöltem vele, hogy nem szimpatikus. Mai napig hallgatom tőle, hogy "az a bizonyos első