2015

Január

Ó, a január mikor még minden Nándiról szólt. Olyannyira, hogy vele is álmodtam. Ha ma megfordulna az álmomban már csak rémálomnak nevezném az álom történetétől függetlenül. Meglehetősen hullámzó volt  akapcsolatunk. egyik nap jóban voltunk, másik nap már utáltam, mert szeretni is tudtam volna. a veletöltött gyakorlatok is hasonlóan hullázóan -nagyonjó/nagyonrossz- hangulatban teltek. Hónap vége szörnyű volt. Ennyire még sohasem éreztem magam átverve és megalázva. Niki kitálalt mindent Nándinak amit beszéltünk. azóta is utálom azt a ribit és elfog a hányinger ha meglátom.

Február

Depisen kezdődött. Az egyik osztálytársammal Józsival is összevesztem, majd B.Gabival is. azt éreztem, hogy én a szívem lelkem kitettem másokért, tőlük mégis csak a rosszat kaptam vagy még azt sem. Hóvégére teljesen kikészültem. Olyanokat tettem amit sosem gondoltam volna magamról. Nándinak adtam egy pofont, B.Gabinak pedig feltörtem a facebookját.

Március

Változást hozott. Vezekelte bűneimért. Bevallottam a tettem és bocsánatot kértem B.Gabitól, Nándit pedig otthagytam. Összeültem Evivel a suliban és minden sokkal jobb lett. A tavasszal én is kivirultam.Boldogan és nyugodtan készülődhettem a vizsgáimra. Volt egy durva veszekedésem is itthon. Grétivel is találkoztam aki meglepett egy mozizással.

Április

Április elejeén volt a Maci Laci sztori. Hehe nagyon vicces volt. Sütögettünk húsvétra  anyával. Volt nálunk Ádi néhány napra és rengeteget tanultam. A szabadidiőmben megismerkedtem a neten egy T.Gabi nevű sráccal...

Május

Tömény tanulásról szólt. Írásbeli és szóbeli vizsgát is erre a hónapra tették. 4-re vizsgáztam így megszereztem a logisztikus szakmát. És végre megszabadultam Nánditól és minden keserűségtől amit nap mint nap okozott nekem.

Június

A vizsga után itthon rögtön kaptam a sarat, hogy keressek munkát. T.Gabival a kapcsolatom kezedti lelkesedésből szépenalábbhagyott.

Július

Majdnem felmentem pestre tanulni a Penny tanfolyamára, de Evinek nem volt jó az utazás miatt egyedül meg nem akartam nekiugrani pestnek. Beregisztráltam a munakügyibe. Megtudtuk, hogy a nővérem babűt vár. Randiztam egy Ricsi nevű fiúval ami pocsék volt! Ráadásul a randirol hazafelé Nándi meg úgy minden miatt sírtam.Újra szomorú lettem. Mindenki lemondta a megbeszélt időpontokat Nem találétam munkát. A nővérem pedig elveszítette  a babáját.

Augusztus

Mivel még mindig nem volt munkám, hgy hasznosítsam itthon magam elkezdtem főzni tanulni.Szerencsére nyáron sok időt töltöttem a városban a barátaimmal vagy anyával. Jött egy lehetőséeg, hogy mehettem volna mégegy szakmára a suliba ahol májusban végeztem. Örültem volna, de nagy huza-vona után nem indult az a tanfolyam. 

Szeptember

Már durván támadott mindenki a munkakeresés miatt. elkezdtem nézni PLL-t és  angyon imádom. Úúúgy várom már, hogy január 12-én folytatódjon.  Elegem lett mindnkiből így tartottam egy relaxálós számítógép mentes napot. Rá pár napra pedig úgy alakult, hogy egyedül maradtam itthon. Jó kis kihívás volt. Hónap végén a munkaügyibe voltam hivatalosÚjra találkoztam Nándival és örülök, hogy már nem az életem része. Ekkor találkoztam Anitával is 5 év után. 

Október

NAitával elkezdtük a samsungos tanfolyamot aminek majd januárban lesz vége. Találtam egy munkát amit tetszett is és tudtam csinálni a tanfolyam mllett is.

November

1hét után a hülye munkatársak miatt elküldtek a munkahelyről. Hóvégére elkezdtem cívódni magamban, mert vonzódtam B.Gabihoz. Talán éreztem, hogy nem lesz jó a vége..

December

Hónap elején minden szuperül alakult. Tökéletes rózsaszín lufiban lebegtem. Összejöttünk B.Gabival és a barátaimmal is jól megvoltam.. Majd a rózsaszín lufim nyílzáporba került és minden tönkrement. Gabival nem jött össze, a barátaim elhanyagolnak és szilveszter van én pedig itthon ülök egyedül. 

2015 eseménydús és tanúlságos év voltál. 

2016 egy ideje érzem, hogy jó év leszel!!! 

BUÉK mindenkinek!!! :D <3 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Örülj a hét minden napjának

Karácsonyi csodák márpedig léteznek

Átok