Így telt a hetem #6

Hétfő: Pffúúúújj Blőeee ...
Na ez a hétfő hű maradt a hírnevéhez! Pocsék volt. Rossz kedvem volt. Bal lábbal keltem. És a nap során semmi nem javított rajta. Már a munkában is úgy éreztem, hogy 6 hét bőven elég volt ahhoz, hogy belefásuljak és semmi újat nem találjak benn. Nem láttam benne motivációt és csak szenvedtem. Hazaérve kiderült, hogy baba sincs Andiéknál :(

Kedd: Az előző naphoz mérten rosszkedvűen ébredtem fel. Újra semmi nem volt jó. Így telt el a délelőttöm. Mikor egyszercsak Tibor megosztotta velem a hírt, miszerint a főnökasszony küldött egy e-mailt nekünk, hogy kiadja szabadnapnak a csütörtök-pénteket! Na innentől mondanom sem kell megérkezett a jókedvem is!

Szerda: Már csak azt a napot kellett kibírnunk így viszonylag lelkesen indultunk neki a munkának. Na annak a munkának még lesznek következményei az tuti...
Plusz a nap végén mikor végeztünk 'mindennel', összepakoltunk és eljöttünk haza. Az utcajtóban jártam mikor hívott a főnök, hogy miért jöttünk el hamarabb (megjegyzem fél órával hamarabb, ő meg simán ott szokott minket tartani +2 órát is néha..). Tisztára ki volt akadva, hiába magyarázkodtam rámtette a telefont.. -_-

Csütrötök: Pihentem.

Péntek: A délelőttöm arra ment rá, hogy könyörögtem Gabinak, hogy maradjon a városban munka után. Nagynehezen elértem, hogy munka után hazaemnt és visszajött :) Jót sétálgattunk, beszélgettünk. És nagyon örültem, hogy számítok neki annyira, hogy fáradtan munka után is találkozott velem és ráadásul szombaton még délelőtt dolgozott.
Hazafelé leültem egy padra és fb-on megkértem Patrkiot, hogy beszéljünk a másnapi tali előtt. Jó volt hallani a hangját, kedves..

Szombat: Délelőttöt halálosan végig paráztam! Plusz voltam anyával a tetemetőben. Ez egy másik, itt mamámék vannak eltemetve. De nem is ez a lényeg. A sír mögött van egy angyalka amihez mamával sokat jártam és vittem neki virágot. Ez az egyik legkedvesebb gyerekkori emlékem.

Majd egy pár órával később bebizonyítottamm agamnak, hogy egy ki***ott nagy szerncsétln lúzer vagyok aki meg sem érdemli, hogy szeressék...

Szóval.. 12:38-ra érte be Patriknak a vonatja az állomásra. Itt megjegyezném, hogy akkorra értem oda mikor bemondtzák, hogy érkezik a vonat -majdnem elkéstem.

Első benyomás: Uhh dejó, egymagas velem, ha állunk talán még kicsit magasabb is. Kedves arc, édes mosollyal. Rekettes -végül kiderült, hogy megvan fázva- kicsit mély, de barátságos hang. Két puszi és indulás bemutatni neki a várost.

Második: Sétálgattunk a városban. Megmutattam neki mindent. És mire kifogytam az újabb megmutatható helyekből, rossz érzés fogott el. Beszélgettünk, de sokmindenben ellentétes volt a véleményünk. Kérdezte, hogy van-e valami hely ahova betudnánk ülni egy sütire vagy valami.. Én pedig egy csomó mellett elsétáltam szándékosan, mert nem akartam vele beülni sehova.
Vakarta az orrát és mondta, hogy bosszús lesz. Én pedig mondtam, hogy rám, mert már éreztem a vesztem..
Pedzegette a témát, hogy találkozott már 1-2 lánnyal, de azt mondták neki, hogy nem szimpatikus és annyi volt a dolog. Egy idő után már nem bírtam tovább és kiböktem, hogy nekem sem szimpatikus.

Harmadik: Egy pillanatra láttam rajta, hogy ez fájt neki, majd mondta, hgy semmi baj és köszöni, hogy őszinte vagyok vele. Nagyon kellemetlenül éreztem magam így mondtam neki, hgy nem is tartom fel. Megnézte és 1,5 óra múlva ment a következő vonata vissza. Kikísértem a vasútig. Kellemetlen párszavas erőltetett párbeszédek következtek az állomásig.
Ott megvette a jegyét, eleredt az eső, de én leültem és megvártam vele a vonatot. Jót beszélgettünk. Átlagos dolgokról. Már nem volt feszéjezettség bennem, hiszen tudtam, hogy már nem kell mitől félnem. És ez a lényeg. Amint úgy éreztem, hogy nem fog közeledni tudtunk felszabadultan beszélgetni és rögtön szimpatikus lett. Egyszercsak nem akartam, hogy elmenjen. Az idő rohamosan telt.. Reményvesztetten előkotorta  táskájából és megkérdezte, hogy az ajándékát azért elfogadom-e. Persze, hogy elfogadtam és még puszit is adtam érte. Beszélgettünk még egy kicsit majd jött a vonat. a búcsú volt a leggázabb. Egyikőnk sem mert semmit lépni így egy béna szia után ő ment felszállni és pedig be a váróba.

Nem tudom, szerintem csak beijedtem, azért mondtam azt neki, hogy nem szimpatikus. Mert mikor elköszöntünk és nem volt sem egy ölelés, puszi, vagy bármi -tudom, hogy miattam- majd megszakadt a szívem. Bementem a váróba és az abalakon bámultam utána. Felszállt és akkor mentem ki. Integettem neki és ő visszaintegetett, majd elindultak. Már ott megbántam! :(

Hazafelé utáltam magam. Küldtem is neki egy sms-t "Bocsánat!", de a válaszától csak jobban marcangoltam magam. "Megszoktam! Így élőbe rendes vagy, bejönnél nekem, csak én nem vagyok szimpatikus, ez van! Haragudni nem csak a kedvem nagyon szomorú :("
És innentől elkezdtünk nyílt lapokkal játszani. Hazaérve átbeszéltük a dolgot.
Azóta is nagyon nagyon utálom magam, hogy ilyen gyorsan elküldtem.

Addig nem tudod meg becsülni azt amid van amíg el nem veszíted. 

Arra vágyom, hogy itt legyen, megöleljem és személyesen is bocsánatot kérhessek tőle! :(


Vasárnap: Megbeszéltük. Nem haragszik, csak Nagyon szomorú. Már a következő tali is megvan 10-én, ami iszonyatosan messze van és belehalok, hogy addig nem látom. Már azt is megebszéltük, hogy kimegyünk majd az állatkertbe, mert mindeketten szeretjük a természetet :)