Valentin napi ajándék

A múltkori posztom óta  kicsit megálltak a dolgok körülöttem. Annyiból állt az életem, hogy felkeltem dél körül, punnyadtam, gépeztem éjfélig -vagy tovább, és alvás.

Ezért nem írtam...De!
Hétfőtől beindul az élet! Összejött az állás! :D

Evit nem érdekelte, Anitának meg nem siekrült. Én csak jót akartam mindenkinek, de mindegy ez már így alakult. Egyedül vágok neki életem egy új fejezetének. Hétfőn 10 órakkor fejest ugrok az ismeretlenbe.

Nem. Nem félek. Mindenki ezt kérdezi tőlem. Inkább azt mondanám, kicsit izgulok. Amit valójában érzek viszont az az, hogy elképesztően várom. Olyanszinten felvagyok pörögve, hogy azt néha még én sem hiszem el magamról. A látszat nem ezt mutatja, de pörgök és izgatottan várom, hogy mit hoz a holnap! ^^

Én már tavaly évvégén éreztem, hogy ez egy eszméletlenül szuper év lesz és minden napjával ezt bizonyítja.
Most valahogy azt érzem, hogy imádok élni!

Jah és a lényegről nem is írtam még. Pénteken beszéltem a főnökasszonnyal. elmondta, hogy hétfőn mikor, hányra és hova menjek. Plusz, hogy e-mailben küldött egy táblázatot amit töltsek ki és küldjek vissza, mert vasárnap be akar jelenteni. *-*
Na ez az én valentin napi ajándékom. Azt nem tudom, hogy írtam-e, de logisztikai ügyintéző leszek. És vagyok is, mert ugye ennek tanultam az elmúlt 2 évben. Szóval külön öröm.

***

Az előző blogomban már említettem Erikáékat akik a szomszédunkba költöztek kb 2 éve nyáron. Fiatal pár -lány 18, fiú 21- akik azért költöztek össze, mert jött a picibabájuk. Egész jól eléldegéltek...

Egészen most szombatig mikoris úgy összevesztek, hogy Erika fogta a gyerkőcöt és hazaköltözött a szüleihez. Onnan tudom, mert mielőtt elment még bekopogott, hogy elbúcsúzzon anyától, mert nagyon megkedvelték egymást. Na igen, anya egy csomó ideig sírt miután elmentek!?... 

Ott van hasonló történettel egyik  barátnőm aki szintén 18 évesen jött össze egy 35 éves pasival. Persze, hogy baba lett belőle, mert olyan bonyolult dolog az a védekezés... -_- A pici megszületett. a páros meg összeveszett. Annyira, hogy a csávó megverte a barátnőmet aki szintén babástól hazaköltözött. De nem bánta meg a történtek ellenére sem a kisfiát. 

Na ilyen sztorik után értékelem át a dolgokat és rögtön nem bánomannyira, hogy 21 évesen nincs párom. Ne is legyen, míg nem találok egy épelméjű pasit akivel etudnám képzelni a jövőmet. 

Bár ők is tuti elképzelték, hogy ezekkel az emberekkel fognak megöregedni máskülönben gondolom nem vállalták volna be a babát hanem elvetetik. Amin a második sztoriban szereplő lány annak idején el is gondolkodott... 

Valamelyik nap pont arról beszéltünk egy fb-os csoportban, hogy a sorsunk meg van írva és minden pont akkor és pont úgy történik ahogy és amikor annak kell. 

Imádom ezt az idézetet, mert annyira igaz: 

"Az élet nagy pillanatait nem feltétlenül megcselekedjük, van, hogy egyszerűen csak megtörténnek. Nem azt mondom, hogy nem irányíthatjuk a saját életünket, kezünkben az irányítás. Legyen is. De ne feledjük, hogy bármikor megtörténhet, hogy kilépünk otthonról és az egész életünk megváltozik. Az univerzumnak terve van velünk. De ez a terv folyton változik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát és elered az eső. Ilyesztő lehet, de csodálatos is. Folyamatosan dolgoznak a gépezet fogaskerekei, hogy Te végül pont akkor, pontosan ott legyél ahol lenned kell. Jó helyen, jó időben." 
/ Így jártam anyátokkal 4/22 / 

Hiszek a sorsban, meg az ilyen dolgokban, de a realitás talaján maradva azt is tudom, hogy mi vagyunk a saját sorunk kovácsai. És aki az én sorsom írja igazán indíthatna már egy romantikus fejezetet ere a szuper évre bónusznak :3 :D