Ez történt eddig..


Huuu már több, mint 2 éve, hogy erre jártam.
Azóta természetesen teljesen megváltozott az életem.
Érdekes, hogy pont ekkor szakadt meg a blogolásom.. Bár emlékszem, nagyon nehéz időszakon mentem át ekkor. Borzasztóan szenvedtem már Patrik miatt.
2 hónapra rá, 2017. május 13-án elmentem egy buliba Gabival, mert Patrik nem tudott jönni. Borzasztóan ellenezte, hogy nélküle megyek szórakozni, meg egyébként is az élő fára is féltékeny volt akkoriban 🙄
Szóval eljött az este,mi indultunk a buliba,előtte kis alapozás és bohóckodás a városban. Közben végig tartottam vele a kapcsolatot chat-en aminek hatalmas veszekedés lett a vége és azt mondta,hogy szakít. Én órákig sírtam a parkban ahol a hír ért. Majd nagy nehezen összeszedtem magam és az alkohol x bosszúvággyal = összeszedek magamnak valakit a buliban lett.
Vitt a fejem. Megérkezve táncoltam 2-3 fiúval..
Majd egyedül táncikáltam,mikor kiszúrtam a terem leghelyesebb pasiját. Természetesen őhozzá még annyi piával sem vitt oda a fejem. Visszont megfelelő mennyiségű szugerálás után odajött Ő hozzám. Táncoltunk, csókolóztunk,majd kifulladva kimentünk és az udvaron beszélgettünk zárásig. Elköszöntünk és Én Gabival még leültem a sétányra. Ott helyben meg is írtam Patriknak,hogy mostmár tényleg vége köztünk mindennek, hisz találtam mást.
De hogy mire alapoztam ezt az állításom azt mai napig nem tudom, hisz akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi fog ebből kisülni...
.
Másnap reggel kaptam tőle egy üzit, amiben rákérdezett, hogy melyik oviba jártam mert szerinte mi ovistársak voltunk..
Azonnal kotortam elő a csoportképeket. És láss csodát háromból kettőn ott ülünk egymás mellett! Próbáltunk találkozni, de vagy elkerültük egymást, vagy Én voltam Pesten..
Megbeszéltük, hogy 2 hét múlva Óbudán van baseball meccsük (vagyis valami nyílt nap volt) és ha már pesten vagyok pont kapóra jött és utána hazavisznek vidékre este.
Így is volt. Fuuuuuu.. De hogy mennyire izgultam akkor 😂
Megkért, hogy vegyek neki kávét a büfében én meg azzal a lendülettel ahogy kifizettem ki is borítottam. De látva a szerencsétlenkedésem, megkönyörült rajtam a büfés és kaptam másikat.
Visszaemlékezve szuper volt az a nap.
Kipróbáltam magam a baseball világában. Egész jól ment. Szabad percekben félre vonultunk beszélgetni.
Persze az is a sztori része, hogy én rákvörösre égtem a nap végére.
Este indultak haza vidékre. Én pedig velük. Egy csapat idegen fiúval tartottam haza Pestről vidékre. Először feszéjezve éreztem magam, de bizonyítottak. Mindig is jobban bírtam a fiúkat, most sem volt ez másképp, hamar feloldódott a hangulat.
Kiszállt ő is velem a kocsiból. Előttünk elég hosszasan elbeszélgettünk.
Majd elcsattant az első igazi csók közöttünk.
Innentől számítjuk a kapcsolatunkat. 2017.05.21.
.
Ennek már második évfordulóját ünnepeltük nemrég.

Azóta rengeteg dolog történt velünk. 

Egy-két emlékezetesebb:
➡fővárosi tartózkodásom miatt vele is csak hétvégente tudtam találkozni. Kivétel nélkül, minden visszautazáskor sírtam a buszon.

➡2018 február utolsó napján végre valahára hazaköltöztem vidékre. Anyáék szomszédságába, egy picike 2 szoba, konyha, fürdőszobás házba. Innentől rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon sokat tartózkodott nálam. És mikor rájöttünk, hogy több időt tölt nálam, mint otthon elhatározta és odaköltözött teljesen hozzám.
Azóta együtt élünk.

➡csodás közös progamokon veszünk részt sorra. Koncerteken, kirándulásokon, stb..

➡2018 nyarán elkezdtünk álmodozni egy közös kiskutyusról. Hamar meg is találtuk az igazit. Egy pitbull apa és beagle anya kicsikéjét. Ősz elejétől velünk él a mi kis első szerelem gyerekünk a kis Jake.

➡2019 janárjában pedig elhatároztuk, hogy nem várunk tovább arra, hogy a körülmények tökéletesek legyenek /mert olyan úgysincs/ bele vágunk a baba projektbe.
Idetartozik, hogy ennek már fél éve és töretlenül próbálkozunk, de semmi..

➡Persze ehhez hozzátartozik, hogy az év eleje nagyon stresszes volt számunkra, hisz február 14-én elveszítettük Dávid nagypapáját.

➡Plusz mégegy említésre méltó dolog az év elejéről. Ekkor már több, mint egy éve volt annak hogy egy csupaszív édes csajszi megkeresett egy MLM munka lehetőséggel. Ami tényleg olyan, hogy ha megtudsz róla minden infót azt mondod, hogy na ez tényleg király ebbe belevágok.
Csak én húztam halasztottam.
Viszont mikor elhatároztuk, hogy babát szeretnénk azonnal tudtam, hogy Fannihoz forduljak, mert természetes termékekkel tudja segíteni a felkészülésem.
Le is adtuk az első rendelésem és ezzel belevágtam egy nagyszerű projektbe.

Igazából.. 
Erre szerettem volna kihegyezni a blogra való visszatérésem. Viszont rájöttem, hogy imádom leírni, visszaolvasni pedig főleg, hogy mi a helyzet velem. Honnan hova tartok és jutottam el.

Úgyhogy annak majd egy teljesen különálló blogot fogok indítani. De itt is meg fog jelenni az a blog is valamilyen formában. Még nem tudom de megoldom, hogy kultúráltan reklámozzam sajátmagam 😂

Megjegyzések

  1. Szia. Hát kétségtelen, hogy hosszú utat jártál be :) Nem is gondoltam volna, hogy ekkorát változik veled a világ. Új szerelem, új lakhely, új munka, babaprojekt :)
    Nagyon örülök, hogy visszatértél és remélem ez a visszatérés tartós lesz, én itt leszek és olvaslak, az tuti.
    Ha lesz másik blogod, azt is :)
    A baba tervhez sok sikert, ne parázz rá, akkor jön, mikor legkevésbé számítasz rá!

    VálaszTörlés
  2. Én semsem gondoltam akkor. Simán azt hittem ,hogy két év múlva vagy ugyanott leszek ,mint akkor ,vagy Patrikkal kezdkezdjük a kközös életünk .De ennél sokkal jobban alakult és alakul minden . Csak hinni kell benne és jön a jó az életünkbe 😍
    Köszönöm szépen ,én pedig annak örülök ,hogy legalább nem csak magamnak írkálok .Bár az sem egy utolsó szempont .
    Tutira tartós lesz .Tartósabb ,mint gondolnánk 😁
    Végül de nem utolsó sorban köszönöm a biztatást baba ügyben,már épp kezdtem pánikba esni..

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Örülj a hét minden napjának

Karácsonyi csodák márpedig léteznek

Átok