Így telt a hetem #4

Hétfő: Uhh de rég volt már! Ezen a napon mentünk a védőnőkhöz felvenni a leltárt. Volt egy hisztérika nő akit kineveztek felelősnek és ha nem találtunk egy dolgot kiverte a hisztit, hogy ő ezért nem fog felelősséget vállalni. Kicsit fárasztó és idegesítő volt hallgatni, de álltam a sarat.
Jó is történt ám itt :) a védőnők a gyermek orvosi rendelő mellett vannak. Egyszer mikor átkellett mennem egy másik helyiségbe elmentem a volt gyerek orvosom aszisztensnője mellett.. Majd megtorpantam, visszanéztem rá. Pont összenéztünk, rám mosolygott, én vissza és boldog voltam, hogy felismert :)
A nap végén pedig még meg is lettem dicsérve. A hétfők szuperek.

Kedd: Kaptam csokit Tibortól nőnapra! :) Kezdtünk a bölcsiben. Nagy váltás. a hisztérika után csupa kedves ovónéni, kávéval és gyümölcslével vártak. :) Nagyon jól haladtunk. Sőt egy nap alatt végeztünk is volna, csak 1 órakor leállt a szerver és nem tudtuk használni a készülékeinket. 5 óra munka után már itthon is voltam. Pihentem, kihasználtam, hogy szabad a délutánom.

Szerda: Befejeztük a bölcsit majd az irodában munkálkodtunk tovább. A főnök asszony szuperjófej! Nagyon jól elbeszélgettünk vele. Napközben a munkán kívül mesélt mindenféle dologról magával kapcsolatban. Ráadásul hazafelé is együtt jöttünk a coopig.

Csütörtök: Helyben változást hozott ez a nap.Ez a kilátás fogadott (imádom a kibukkanó templomokat):



Péntek: A fáradtság netovábbja. Én úgy látszik fordítottan működöm, mint mások. Imádom a hétfőt, a péntekek meg úgy megviselnek, hogy csak na!

Szombat: végre kipihenhettem magam. Mást sem csináltam csak pihiztem.

Vasárnap: Változatlan itthon lustálkodás és egy Patrik...

Megjegyzések

  1. De gáz lehetett, az a hisztis nő, még jó, hogy nem mindenki ilyen. A Tibi meg milyen jófej,hogy nem feledkezett meg a nőnapról :) Több ilyen pasi kellene :) A Patrikkal kíváncsivá tettél *-* A kép pedig tök jó! Én is imádom a templomos, jól összehozott képeket.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Örülj a hét minden napjának

Karácsonyi csodák márpedig léteznek

Átok