Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

Bogozd ki!

Összekuszálódott minden. Semmi sincs a helyén. Minden csak lehúz. Állandóan csak sírnék. Nemegyszer átestem már ilyen mélyponton és ha valamit megtanultam az az, hogy a sírás nem segít semmin. Max a lelkemen. Na de hogy megint mi ennek a nagy hisztinek az oka? Kezdjük ott amiről már írtam. Újra felbukkant az életemben Nándi. Jött és úgylátszik megint szépen berendezkedik az életembe, mert beajánlottam a főnökasszonynak, már beszéltek is. Jövőhéten kiderül mi lesz, és ha összejön neki 15én kezd is. Annyira más, mégis ugyanaz! Más, mert sokkal szerethetőbb és kedvesebb. Ugyanaz, mert valójában mikor magát adta szuper kedves volt és ami még megmaradt a fantasztikus humora amit mindig is imádtam. Ha már Nandi akkor munkahely. Annyira bizonytalan. Mint jelen pillanatban az egész életem, hogy csak na! Kb úgy érzem magam mintha annak a fa játéktoronynak a tetején állnék aminek kikellett húzgálni a darabjait és az vesztett akinél összedőlt. (Nemjuteszembeaneve) Nov. 30án lejár a s...

Sokkot kaptá??

Khm volt ma (2016.10.25) egy kis történés.. Reggel gyanútlanul keltem örültem magamnak, hogy gyalog bérlet nélkül 25perc alatt eljutottam a munkába. Majd tanítgattam napközben az új kolleginát aki velem egyidős és imádom =) Majd egyszercsak jött egy üzenetem: "Ma itt vagyok pesten, ha van kedved talizhatnánk." Ki volt? Na ki volt?? Na ki??? Tra tra tra tra tra ... Nándi volt! Akit 1000+1 éve nem láttam. Beszélni is csak úgy beszéltünk, hogy én kerestem és akkor is csak írásban. Most viszont itt volt a lehetőség hogy lássam, halljam, érezzem. Ennyi idő és történés után.. Azthiszem több mint egy éve nem találkoztunk.. Úgy volt hogy holnapra berényben lesz munka így mondtam neki, hogy oksi talizzunk utána meg mehetünk együtt haza mert ő is jb-i. Munka végeztével bekavart a főnökasszony. Mégsem kell holnapra átmennem. Megbeszéltük, hogy a stadionoknál találkozunk. Odaértem, vártam.. vártam.. majd csalódottan eltökéltem magamban, hogy átlettem verve! Szent meggyőződésem ...

22 éves lettem Én!

Kép
A 12 éves énem valyon mit szólt volna ha megtudta volna, hogy 10 év múlva az lesz belőle  aki ma vagyok? Én megmondom: nagyon nagyon büszke lett volna! És leginkább nyelvet öltött volna mindenkire aki fizikailag vagy lelkileg bántotta. Szuper érzés, hogy idáig jutottam 22éves koromra. Másnak semmi lehet, és néha én is úgy érzem, hogy ez a helyzet rosszabb a rossznál is amibe sodortam magam :( De reálisan távolról megvizsgálva szerencsésnek mondhatom magam. Én már előző év végén éreztem hogy ez egy igazán szuper szuper év lesz és hozta is sorban a szuper dolgait. És még hol a vége..

Munka & karácsony

Az előző bejegyzésben említettem, hogy beadtam a jelentkezést a samsungba egy amúgy Anditól kapott hírdetés által. Szerdán vissza is hívtak. Gyártósori összeszerelőket keresnek. Illedelmesen végig hallgattam, majd közöltem vele, hogy nem ilye jellegű munkát keresek :( Am ha ilyet keresnék nagyon kedvező ajánlat lenne.. Fel is hívtam Attilát, hogy érdekli-e de offolt, mondván ott robotok dolgoznak, meg a kicsi kóreaiak a sarkadban :/ Nekem attól még nem vesztett vonzerejéből a hely. Próbálkozom máskép. "Ha nem engednek be az ajtón, bemászom az ablakon!" Nagyon vonz most ez a hely és összeköltözés ügyben is nagyon jól jönne. Más! Elkezdtem összeírni, hogy ki mit kap tőlem karácsonyra =) És már karácsonyi hangulatú zenéket is töltöttem le. Ez nálam megszokott október végi kattanás :D Nagyon várom az idei ünnepet <3

Unalmas munkanap - avagy úgy jó az anyós ha porhanyós!

Milyen jó témàval térek vissza!?  Ki nem állhatom azt a nőszemélyt! -_- Olyan egy pióca, hogy csak na!  Egész idàig az volt a heppje, hogy jöjjön hozzànk Patrik! Ő sajnos bekamuzta, hogy volt nálunk egyik alkalomkor mikor átjött hozzàm. Csakhogy ez közel sem igaz. Soha nem volt még nàlunk. Mikor úgy volt hogy jön, indultam ki elé és anyáék együttesen elutasítottàk a dolgot! Patrik tud erről, sírva hívtam a hírrel amint kiléptem az ajtón ! De hogy etetnél meg egy ilyen infót az anyóssal? Mond azt neki, hogy idillien elvoltatok egésznap a kis család körében..  Nem remek dolog volt ezt bekamuzni?  Jelentem abba a fázisba ért a dolog mikoris hamarosan ki fog derülni és a válasz egy nagyon határozott NEM!  Szörnyű félelmem van hogy ha ez kitudódik azzal fog jönni hogy nem alhatok Patriknál amíg ő sem nàlam. Na ez meg a következő szintje a történetnek. Az ottalvás. Nem fér abba a borsónyi agyába, hogy nem tudjuk megoldani hogy ottaludjon nálunk Patrik. Egys...

A bolognai és a különélés hozzávalói

Már a harmadik hetemet kezdem a fővárosban. Durván repül az idő mikor valmi új és az azzal járó dolgok meghozzák az életkedvem. A közlekedést is sikerült elsajátítanom ez idő alatt. Legalábbis a lakástól munkáig tartó távon. Bár az sem kis teljesítmény mert szűk 1 óra út. Busz-villamos-busz. Már visszatalálok egyedül is. Rálettem kényszerítve, mert Tibor pénteken hozza a bőröndjét és ha bégzünk egyenesen megy haza. Én viszont nem cipelem be a munkahelyre a cuccom így munka után nyugiban visszautazom ide a lakásba. Kitakarítok, mert hiába csinál úgy mintha takarítana nem hagy nyugodni a lelkem amíg meg nem csinálom és eddig (2x) rákellett jönnöm, hogy nekem van igazam. Elmosogattam, elpakoltam, kisöpörtem, felmostam és nyugodtan utaztam haza péntek este a 6órási busszal. Ez már 2x bevállt ennél is fogok maradni. Hétköznapok eltelnek elég jól. Egésznap munkában, este pihi a lakásban majd reggel kezdődik elölröl. Elég monoton de még élvezhető. Kicsit bánt, hogy egy 2x akkora pasival vag...

Helló Budapest!

Hétfőtől Budapesten dolgozom. Olyan durván jó érzés. Bár még nem teljesen fogtam fel hogy holnap (vasárnap) már nem a saját ágyamban alszom a saját városomban.. Pénteken voltunk a főnöknél pesten és elmondott mindent a munkákkal meg a szállással kapcsolatban. Újra megmutatta tövéről hegyére a lakást majd a környéket. Nagyon tetszik a várom imádom azt a pezsgést ami ott van! Főleg h nyár van :) Ma (szombat) már pakoltam össze dolgokat amiket viszek magammal. Ruhák meg apróságok.. úgy döntöttem jön velem a Patriktol kapott maci és szivecskés bögre is :) Vasárnap indulás előtt még találkozom vele hatvanban. Ebben a hónapban sajnos anyagi okok miatt nem tud átutaznu hozzám, de nem is baj mert most talizunk hatvanban utána nála alszom utána megint csak tali majd megint ott alszom mert megyünk az f1re :) Már csak 3hét van addig olyan jóóó! :) Nagyon félt ettől a pesti munkától meg főleg a kapcsolatunkat de nem tudok többet tenni mint h semmit sem teszek és ezzel meggyőzöm h nem kelk agg...

Átértékelve

De még mennnyire! Ez egy gyors update-je az előző posztnak. Azóta megtudtam 2 dolgot. 1. Ma volt itt a főnök nálunk a munkahelyen lejőtt pestről.. Kiadta a feladatokat majd megint rákezdett a hegyibeszédre de a végére kiderült (most is ráz a hideg úgy mondta) h a 47 éves párját áplja otthon akit nemrég műtöttek végbél rákkal. Nagyon sajnálom és szégyenlem magam h elítéltem anélkül h tudnám a hátterét a dolgoknak :( Duplán motiváltan dolgozom! -ne rúgjon ki  a hibák miatt -vezekelek h a hátamögött szidtam :( 2. Beszélgettünk Patrikkal és nem bírtam tovább megemlítettem neki az összeköltözést. Imádja ezt az ötletet *-* Mondta h neki is volt a fejében csak ő sem merte mondani. Meg hogy milyen jól ellennénk együtt. És hogy jövőre 25 lesz és nem akar örökké a szülein élősködni. Úgyhogy benne van teljes mértékig. Mostmár csak ki kell várni és megvalósítani :) <3

Élek! Élek?!

Kép
Kicsit drasztikusra sikerült ez a cím adás, de most van egy kis szabadidőm és eszembe jutott, hogy írok egy bejegyzést, majd egyből, hogy ez legyen a címe. Ezzel a címmel tudom a legpontosabban kifejezni amit jelen helyzetemben érzek.. Kicsit kettős érzés van bennem. Jó-jó, de már megint nem érzem azt, hogy a helyemen lennék. Kidob magából ez a része is az életemnek.. Azt érzem, hogy ez így lesz míg el nem kezdek tenni annak érdekében, hogy elérjem a célom, amit ugye természetesen nem felejtettem el csak parkoló pályára tettem, mert azt hittem jó úton vagyok. Megint bebizonyosodni látszik, hogy ez nem így van.  Egész pontosan a legdrasztikusabb állapot a munkahelyemen van ahol a tegnapi nap (2016. 06. 27.) felajánlotta a főnök, hogy közös megegyezéssel váljanak el útjaink, majd jött a szerződés módosítással, hogy csökkenti a fizetésem/fizetésünk. Hogy szakadjon rá a mennyezet mikor a legszebbet álmodja! Nem, nem lettem végülis elküldve, ma is dolgoztam és holnap is fogo...

Időhiányban

Uhh na ez tényleg időhiàny. Már hetek óta próbàlom leírni a gondolataim de egyszerűen nincs idöm rá. Tudom tudom.. arra van időd amire szakìtasz. És én most szakítottam. A pihenésből csìpem le ezt az időt míg megírom a bejegyzést. Munka: Elég nagy káosz volt (van) ezen a téren, de letisztulni látszik a dolog. A próbaidő lejárta után minden nagyon bizonytalan volt, de azóta nagynehezen de elkészült a szerződésem a hosszabításról is. Most be vagyok biztosítva ide még november 30-ig. Ezt a 6 hónapot arra fogom használni, hogy találjak új munkahelyet, mert ez nem jó már itt. Túl nagy a feszültség és bizonytalan az egész. Még azóta is itt vagyok. Bár a munkatársam hétfőtől már kezd Pesten, remélem hamarosan én is átleszek helyezve oda.. Patrik: Itt jön a képbe a szerelmem aki rohadtul nem örül annak, hogy én pesten fogok dolgozni ami kicsit bánt, mert én viszont Nagyon örülök, hogy elhagyhatom ezt a várost ahol semmire nincs lehetőségem.. Engem mindig is vonzottak a nagy városok, imádo...

Csodálatos hétvége

Kép
Hehe egy pár perce csak vigyorgok itt  a képernyőre. Végigfutott a fejemben, hogy milyen jól éreztem magam ez a két nap alatt. Nah most meg a sok szar is ami az elmúlt években történt velem. Pfúj de gáz volt(am). Sok rossz után valami nagyon jó következik. Az enyém most ideért hozzám és nem fogom elengedni.  Nekem elég lett volna, ha én lehettem volna az a gondolatod, amitől hazafelé mosolyogsz magadban.  A körülötted lévők pedig nem értik az okát. Nekem elég lett volna, ha én lehettem volna az a bizonyos mosolyfakasztó ok. Nekem elég lett volna, ha velem akartál volna elázni az esőben. Ha én lehettem volna az a valaki, akit képtelenség, hogy ne kisérj haza. Ha én lehettem volna az a lány, akit elsőként keresel a szemeiddel, valahányszor belépsz egy helyiségbe. De tudod, nekem bőven elég lett volna, ha neked valaha elég lehettem volna. De nem voltam neked elég és már nem is akarok az lenni.  Mióta együtt vagyunk Patrikkal minden olyan tökéletes. Azthisze...

Így telt a hetem #8

Kép
Hétfő:   Említettem már, hogy szeretem a hétfőket? Ezzel a nappal a Hétfő visszanyerte varázsát! Bementem munkába, én érkezetem elsőnek majd pár perc múlva kiderült, hogy utolsónak is. Felhívott a főnök, hogy hétfőn, kedden egyedül leszek, mert mindketten lebetegedtek. Oké elsőre kaptam egy kisebb infartust, hogy most aztán rám hárul minden felelősség, de hamar túlléptem rajta és mentem dolgomra. Nap végén pedig boldogan konstatáltam magamban, hogy milyen jól végig csináltam ezt a napot. 6 óra előtt pár percel még Patriktól is kaptam egy üzit, hogy gondol rám! :) Hazaértem, megvacsiztam és tudtunk még 1-2 órát beszélni ,de ez elég nehéz így. Komolyan még a macskáját is irígylem mikor azt írja, hogy ott alszik mellette :/ Szeresd a hétfőt Kedd:   Patrikkal álmodtam! *-* Annyi volt az egész, hogy ő, én meg néhány barátom sétáltunk a városban. Ő meg néhányan elszakadtak a társaságtól. Aztán meg egyszercsak egyedül találtam magam és azt vettem észre, h...

Így telt a hetem #6

Kép
Hétfő: Pffúúúújj Blőeee ... Na ez a hétfő hű maradt a hírnevéhez! Pocsék volt. Rossz kedvem volt. Bal lábbal keltem. És a nap során semmi nem javított rajta. Már a munkában is úgy éreztem, hogy 6 hét bőven elég volt ahhoz, hogy belefásuljak és semmi újat nem találjak benn. Nem láttam benne motivációt és csak szenvedtem. Hazaérve kiderült, hogy baba sincs Andiéknál :( Kedd: Az előző naphoz mérten rosszkedvűen ébredtem fel. Újra semmi nem volt jó. Így telt el a délelőttöm. Mikor egyszercsak Tibor megosztotta velem a hírt, miszerint a főnökasszony küldött egy e-mailt nekünk, hogy kiadja szabadnapnak a csütörtök-pénteket! Na innentől mondanom sem kell megérkezett a jókedvem is! Szerda: Már csak azt a napot kellett kibírnunk így viszonylag lelkesen indultunk neki a munkának. Na annak a munkának még lesznek következményei az tuti... Plusz a nap végén mikor végeztünk 'mindennel', összepakoltunk és eljöttünk haza. Az utcajtóban jártam mikor hívott a főnök, hogy miért jöttünk e...

Így telt a hetem #5

Kép
Hétfő: Átjött hozzám Gabi és elmentünk túrázni a városba. Oda ahol Nándiékkal is voltam.. :) Na de ki is az a Patrik?? :) Figyelem újat mondok! Egy fiú. :D :p A Twoo-n ismerkedtünk meg és olyan jól kijövünk egymással, hogy át is tértünk face-re beszélgetni. Méghozzá olyan szinten, hogy hétfő óta bárhova megyek (még munkában is), bármit csinálok egész nap beszélgetünk. Annyira élvezem most ezt... Kedd: Kaptam tőle Jó reggelt üzit *-* Az előző napi túrázás után úgy fájt a lábam, hogy állni alig bírtam :/ Nem bántam, jól éreztem magam. És egy plusz ok, hogy egész nap csak heverésszek és vele beszélgessek! :) Szerda: Megint kaptam jó reggelt üzit -és kedd óta minden nap *-* Újra visszazökkeni a munkába nem is olyan egyszerű, mint én azt gondoltam.. Este megbeszéltük, hogy a húsvéti hosszú hétvégén találkozunk. De szerintem le fogom mondani -erről majd akkor. Nem vele van baj hanem velem, egészpontosan azzal ami itthon van. Majd megkérem, hogy halasszuk el. Bár még nem bizto...

Így telt a hetem #4

Kép
Hétfő: Uhh de rég volt már! Ezen a napon mentünk a védőnőkhöz felvenni a leltárt. Volt egy hisztérika nő akit kineveztek felelősnek és ha nem találtunk egy dolgot kiverte a hisztit, hogy ő ezért nem fog felelősséget vállalni. Kicsit fárasztó és idegesítő volt hallgatni, de álltam a sarat. Jó is történt ám itt :) a védőnők a gyermek orvosi rendelő mellett vannak. Egyszer mikor átkellett mennem egy másik helyiségbe elmentem a volt gyerek orvosom aszisztensnője mellett.. Majd megtorpantam, visszanéztem rá. Pont összenéztünk, rám mosolygott, én vissza és boldog voltam, hogy felismert :) A nap végén pedig még meg is lettem dicsérve. A hétfők szuperek. Kedd: Kaptam csokit Tibortól nőnapra! :) Kezdtünk a bölcsiben. Nagy váltás. a hisztérika után csupa kedves ovónéni, kávéval és gyümölcslével vártak. :) Nagyon jól haladtunk. Sőt egy nap alatt végeztünk is volna, csak 1 órakor leállt a szerver és nem tudtuk használni a készülékeinket. 5 óra munka után már itthon is voltam. Pihentem, kihas...

Így telt a hetem #3

Hétfő n a kicsit sem pihentető hétvége után nagyon nehezen keltem fel. Megtudtam néhány dolgot. Köztük, hogy a héten be kell fejezni a suliban  a munkát, mert jövőhét hétfőtől már a bölcsődében leltározunk. Biztos nagyon édesek lesznek a kis manók ott. Lesz munka Pesten is, csak az utazással, szállással, ott alvással minden. Kicsit félek, de azért várom is. Plusz még mindig téma, hogy ha tudok valakit akkor ajánljam neki a munkát.. Na ja, Én meg szorgalmas emberként újságoltam fűnek-fának, hogy van ilyen munkalehetőség és ki mondta rá, hogy érdekli?! Na ki?? Gabi. Komolyan, pont ő? Persze, van egy ennél rosszabb verzió is. Aki kicsit is ismer tudja kire gondolok. Arra akivel többé nem 8 órát, de 8 percet sem szeretnék összezárva lenni. Erre a verzióra viszont esélyt sem adtam. Már jó régóta nem is beszéltem vele szerencsére. És nem is tervezem... Szerintem ezt is elfogom valahogy sumákolni. Nem is igazán szeretném, hogy ismerősökkel kelljen együtt dolgoznom. Kedd en hatalmas szé...

Örülj a hét minden napjának

Kép
Hétfő: A legszuperebb nap a héten komolyan mondom. Egyszerűen nem értem, hogy miért utálják sokan!? Velem csupa jó dolgok történnek hétfőnként. Igazából Én minden napot szeretek valamiért. A hét első napja, új hét, új esélyek, örömök, lehetőségek, feladatok, sikerek, boldog pillanatok... Kedd: Kedden reggel fél 5-kor születtem. Hova kell több ok, hogy szeressem ezt a napot?! Szerda: A hét közepe. Ez a kedvenc napom a hétből. Mindenkinek a hétvége, vagy talán a péntek. Nekem a szerda a kedvenc napom a hétből. Ekkor a hétköznapokból már kevesebb van hátra, mint ami eltelt. Ekkor már nem vagy felpörögve a hétvége kipihentsége miatt, de még le sem fáradtál teljesen. Számomra ez a tökéletes nap. Csütörtök: Az örök kis péntek. Péntek: Ezt  napot mindenki annyira szereti. Itt a hétvége, 2 napig megszabadulnak a munkájuktól és azt csinálhatják amit szeretnének. És itt a lényeg. Rájöttem, hogy az emberek azért gyűlölik a hétfőt, mert azt kell munka címszó alatt csiná...

így telt a hetem #2

Kép
Azt hiszem idő hiányában így hetente fogom megírni a beszámolókat a történésekről. Remélhetőleg sikerülni is fog, hogy vasárnaponként emlékezzek az egész hétre. Hétfőn elkezdődött munkás életem második hete. Olyan durván jó nap a hétfő, hogy 1; csak akkor látjuk a főnök asszonyt, 2; a nap végén megkérdezte, hogy kérek-e  valamire előleget?! Persze illedelmesen elutasítottam,d e jólesett, hogy megkérdezte. Bár akiknek beszéltem erről azok közül az egyikőjük szerint pedagógiai célzattal kérdezte. Vagyis ha igennel válaszoltam volna egy ilyen kérdésre a 6. napom végén lehet, hogy el is küldött volna melegebb éghajlatra. Kedden már ketten voltunk Tiborral és a PH-t kellett leltároznunk. A padláson kincset találtam és nem tudtam megállni, hogy ne örökítsem meg. Milyen szuper kukák már! Én miért nem láttam ezeket soha a városban és miért rejtegetik a padláson az emberek elől?!   Majd visszamentünk a suliba azt folytatni. A nap vég efelé pedig hát.. öhmm... , hogyis...

Így telt a hetem #1

Kép
Először is a szombati (02.20.) álmomról, ami kapcsolódik az előző bejegyzésem utolsó mondatához. Azt álmodtam, hogy összejöttem egy Márk nevű (ismeretlen) sráccal. A történet mindössze az első csókot és az azutáni néhány percet tartalmazta... De! Olyan elképesztően helyes volt az a pasi, hogy én olyat még csak képen láttam. *_* Igen, ezt muszáj volt leírnom. Az álom egy kívánság, melyet a szíved teremt. Oh a munka. Egyszerűen imádom! Így egy hét után csupán annyira fáradtam el, hogy szombaton 11:45-ig aludtam, de semmi gond. A feladat jó és könnyű. Most épp egy helyi gimnáziumot leltározunk. Azt hiszem elég ha annyit mondok, hogy már a pincében és a padláson is jártunk. Van egy azaz 1 munka társam aki történetesen fiú. Tibornak hívják és 25 éves. Mivel a főnök asszonyt csak hétfőn láttuk (a hét többi napján Pesten volt dolga), így volt időnk meg/kiismerni egymást valamennyire. Nem, még véletlenül sem említeném egy lapon az álmomban szereplő fiút és őt. Nem degradálnék senki...

Valentin napi ajándék

Kép
A múltkori posztom óta  kicsit megálltak a dolgok körülöttem. Annyiból állt az életem, hogy felkeltem dél körül, punnyadtam, gépeztem éjfélig -vagy tovább, és alvás. Ezért nem írtam...De! Hétfőtől beindul az élet! Összejött az állás! :D Evit nem érdekelte, Anitának meg nem siekrült. Én csak jót akartam mindenkinek, de mindegy ez már így alakult. Egyedül vágok neki életem egy új fejezetének. Hétfőn 10 órakkor fejest ugrok az ismeretlenbe. Nem. Nem félek. Mindenki ezt kérdezi tőlem. Inkább azt mondanám, kicsit izgulok. Amit valójában érzek viszont az az, hogy elképesztően várom. Olyanszinten felvagyok pörögve, hogy azt néha még én sem hiszem el magamról. A látszat nem ezt mutatja, de pörgök és izgatottan várom, hogy mit hoz a holnap! ^^ Én már tavaly évvégén éreztem, hogy ez egy eszméletlenül szuper év lesz és minden napjával ezt bizonyítja. Most valahogy azt érzem, hogy imádok élni! Jah és a lényegről nem is írtam még. Pénteken beszéltem a főnökasszonnyal. elmondta, ho...